2010-06-23 06:05:24 Lakat T. Károly

Uraim, le a kalappal, őszintén szólva ez nem gondoltam volna!
Gondoltam ellenben, hogy játszanak majd egy halálosan unalmas mérkőzést, minden játékos csak arra vigyáz, hogy nehogy gólt szerezzen, hiszen a kezdés pillanatában természeténél fogva adott 0-0-nál nincs jobb, szebb, kedvezőbb eredmény másfél órával később sem.
A döntetlen mindkét csapat számára a hót’ biztos továbbjutást garantálta volna, ezzel szemben minden más eredmény már maga az életveszély, hiszen ki tudja, mire jut egymással Dél-Afrika és Franciaország.
A soha nem felejthető NSZK-Ausztria mérkőzés óta (1982, Spanyolország) amikor a két válogatott az évszázad szívatását hajtotta végre Algéria kárára, a világ kihegyezett az olyan mérkőzésekre, amelyeken létezik álom-eredmény a két pályára lépő számára, s nemcsak kihegyezett, de el is várja, hogy erről az álomeredményről az érdekeltek ne vegyenek tudomást.
Egy kicsit álságos ez az elvárás, hiszen a legfontosabb ugyan a fair play, de azért képmutatónak sem szabadna lenni: ugyan melyik az a válogatottja a földkerekségnek, amely hajlandó önmaga érdeke ellen cselekedni, csak azért, hogy a legszélesebb közvélemény elismerését és vállveregetését kivívja?
Az „okosak” vagyunk, ám biztosan továbbjutunk, dilemmája vívja, itt a maga erkölcsi harcát a becsületesek vagyunk, de lehet, hogy akkor kiesünk drámájával, s kívülállóként nagyon nehéz ebben állást foglalni.
Én/mi mint érdektelen szurkoló (k), persze, hogy elvárom/juk a tisztaságot, a sportszerűséget, de ők, mint érintettek nem szeretnének kiesni a vb-ről; engem nem érdekel, hogy nekik mi az érdekük, őket meg az hagyja hidegen, hogy én mit szeretnék…
Ezért a legtisztább és a legszerencsésebb feloldása a lehetetlen helyzetnek, ami most történt: Uruguay és Mexikó taktikázás nélkül egymásnak esett, lesz, ami lesz alapon játszott egy voltaképpen jó meccset (1-0 Uruguaynak) miközben Dél-Afrika és Franciaország a maga találkozójának eredményével biztosította számukra a továbbjutást.
A Dél-Afrika-Franciaország mérkőzésen a 70. percben alakult ki a 2-1-es állás, s ettől kezdve húsz perc állt rendelkezésére a Bafana, Bafanának, hogy még három gólt rúgjon (úgy, hogy közben egyet sem kap) a franciák hálójába, mert akkor (feltételezve, hogy az Uruguay – Mexikó meccsen marad az 1-0…) a közép-amerikaiak helyett a dél-afrikaiak jutottak volna tovább.
Húsz perc alatt három gólt azonban még ez a francia válogatott sem képes összeszedni…
Így történt, hogy a becsület is megmaradt, és a továbbjutó is az a két válogatott lett, amelyik az eddig látottak alapján ezt a leginkább megérdemelte.
A világot meg elkerülte egy visszhangos botrány.
Éljen a futball!

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 5

A MÉRKŐZÉS LEGJOBB JA: Luis Suarez (és Kassai Viktor)

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Luis Suarez, a Barcelona és az Internazionale 1960-ban Aranylabdát nyert egykori játékosa

2010-06-11 23:22:15 Lakat T. Károly

Hogy mit meg nem ér az ember.
És mindjárt az első napon!
Mert, ugye, ha a nyitányt megelőzően megszavaztatták volna a világot arról, hogy az első monumentális futball-nap két találkozója a Dél Afrika – Mexikó és a Franciaország – Uruguay közül melyik lesz a gyengébb meccs, akkor a világ elsöprő többséggel adja le a voksát a nyitómeccsre.
Erre mi történik, a „kicsik” játszottak egy viszonylag értékelhető meccset, a sztárokkal teletömött „nagyok” futballja közben meg bárki gond nélkül átkapcsolhatott mondjuk a Pax tévére, ahol ez alatt az Időgazda elnevezésű ismeret-terjesztő, néprajzi sorozat Nyár című részét vetítették…
Ha csak a franciákat veszem, akkor ők Olimpique Lyon – Arsenal, Arsenal, Barcelona, Manchester United – Olimpique Lyon, Arsenal, Bordeaux – Olimpique Lyon, Chelsea, Bayern München összeállításban vették el a küzdelmet ( beszállt még a későbbiekben : Barcelona,Toulouse, Chelsea) és sikerült szinte hajszálpontosan ugyanolyan katasztrofálisan játszaniuk, mint a Lazio – Universidad Chile, Fenerbahce,Villareal, Porto – Benfica, Penarol,Monaco, Valencia – Atletico Madrid, Ajax összetételben harcba induló ( „erősítésként” a későbbiekben érkezett: AIK Stockholm, Ajax,Botafogo) Rattin utódoknak…
A franciákat a Giresse, Platini, Tigana álomhármas búcsúja óta esküszöm, hogy mindig megpróbálom, de Zidane ide, Thuram oda képtelen vagyok megszeretni, mert egyszerűen nincs rajtuk semmi szeretnivaló. Szerencsétlenkedve, nyögve- nyelősen, körülményesen és mondjuk ki: halálosan unalmasan játszanak, az „uruk” meg lehet, hogy ennél sokkal többet tudnak (kétlem…), de most pontosan olyanok voltak, mint a franciák iker-testvérei.
Két olyan csapat altatta el a mérkőzés harmadik harmadára a tévé-készülékek előtt ülő milliókat, akik egy-egy kósza (megengedem: teljesen átgondolatlan…) nyilatkozat erejéig még a világbajnoki cím esélyesei között is megemlítődtek, ami a játékosok klubjait tekintve alapvetően nem vadszamárság, de az is biztos, hogy a péntek esti játékuk láttán egy Perbál-Kecel-Gyírmót pályaív sokkal inkább elképzelhető számukra, minthogy Barcelonában, Manchester Unitedban, vagy Bayern Münchenben gondolkozzanak.
Tudom, az első meccs mindig nehéz, ha az olaszokat 1982-ben, Spanyolországban a nyitó kilencven percük (vagy éppen a teljes csoport-teljesítményük) alapján ítéltük volna meg, akkor Pertini államelnök soha sem fogadja unokájául Paolo Rossit…
És, mégis!
Még elsőre sem elfogadható, hogy ennyi jó játékos egyszerre, ennyire rosszul játsszon.
Ez a Forlán szárnyalt az Atletico Madriddal a kupa-győzelemig?
Ez a Ribery hiányzott olyan nagyon a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája döntőjében?
Ez az Evra kihagyhatatlan a Manchester Unitedból?
Ezt a Suarezt tartják az egyik legnagyobb tehetségnek?
Miután minden kérdésre” igen” a válasz, kénytelen vagyok azt mondani, hogy fogjuk fel ezt a meccset a két csapat „kezdeti zsengéjének” és ugyan azzal a lendülettel – felejtsük is el!
Pech, ha valaki évtizedek múltán mégis megtalálja a kerti sufniban, a befőttes üvegek mögé rejtve egy elfelejtett video-kazettán.

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 4
A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: ilyen nem volt.
SZEMÉLYES KEDVENCEM: Djibril Cissé – pályára sem lépett…

2010-06-17 06:35:10 Lakat T. Károly

Diego Forlán (+ A. Pereira) kivégezte a házigazdát.
Nagyobb baj ez, mint sokan gondolnák.
Tapasztalatból tudom: a világbajnokságok a helyszínen egy kicsit véget is érnek akkor, amikor a házigazda válogatottja kiesik.
A bírók ezért szoktak a rendező ország csapata finoman fogalmazva: vigyázni…
Egy világbajnokság a házigazda nélkül olyan, mintha a Rió-i karneválról kitiltanák a zenét és a táncosokat.
Dél Afrika fél-lábbal már nincs a világbajnokságon.
Kész szerencse, hogy olyan nagyon sokat nem kell majd utazniuk, amikor kiesnek.
Nekünk meg itt marad a hangulattalan, házigazda nélküli világbajnokság.
Ha csak a bírók nem „segítenek”…

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 6

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: Forlan

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Hidegkúti két gólja az 1954-es vb-n, Uruguay ellen

2010-06-26 20:42:41 Lakat T. Károly

Luis Suarez remek futballista.
Megkockáztatom: minimum olyan, mint Diego Forlan.
Mindkét gól, amelyet Dél-Koreának rúgott a klasszis üzenete, kiváltképp a második.
Az első „aki veszt hazamegy” meccs mégsem a győztes Uruguayról szólt.
Uruguay „csak” győzött, ezzel szemben a vesztes Dél-Korea majdhogynem győztesként távozott.
Ugye, milyen sokszor írjuk, olvassuk, látjuk, halljuk: „Így lehet kiesni!”, „Így nem lehet kiesni!”.
Nos, UGY lehet egy világbajnokságról kiesni, ahogy Dél-Korea búcsúzott.
Meglehet, ha a két félidőt megcseréljük, akkor már nem egészen ez a helyzet, ám miután a félidőket a gyakorlatban nem szokták megcserélni, mindenki azt láthatta, hogy fordulás után csak egy csapat van a pályán, s az az egy bizony lefutballozza az ellenfelét.
Uruguay, sokat mondok, ha összesen három percet töltött a dél-koreai térfélen, igaz ebből volt egy olyan másfél, amely alatt a világ jelenlegi nyolc legjobb válogatottja közé lőtte magát.
Jelentős segítségére volt mindebben Luis Suarez, aki az Ajax színeiben öregbíti a klasszikus uruguayi csatárok hírnevét, de akire csak most a világbajnokság alatt kezd el felfigyelni a nagyvilág.
Nemhogy méltó párja, jóval nagyobb hírnévvel bíró csatártársának Forlannak, hanem lassan mestere fölé kerekedik.
Ahhoz, persze, hogy elegendő tere legyen elengedhetetlenül szükséges, hogy az ellenfelek védőinek figyelme megoszoljék kettőjük között (és ebben nagy érdemei vannak a labda nélkül is rengeteget mozgó Forlannak…), tipikus példája volt ennek az első uruguayi gól, amikor a teljes dél-koreai védelem hagyta robinsoni magányosságban Suarezt, aki élt is a felkínált kivételes lehetőséggel.
A második gólhoz azonban már nem lett volna elég Forlan „aknamunkája”, ahhoz kellett az a kivételes rúgótechnika, amely ennek a Luis fiúnak a sajátja. Jobb belsővel csavarta fel a labdát a koreai kapu bal felső sarkába, ami azért is kivételes bravúr, mert a kapus a szituáció láttán száz százalékig biztos lehetett abban: a befelé csel után, a jobb belsővel való csavarás következik.
És mégsem tudott hárítani.
Dél-Koreának a fordulás után minden lehetősége meg volt arra, hogy továbbjusson.
Nemcsak nagy fölényben, de nagyon jól is játszottak ekkor, uralták a meccset, óriási helyzeteik voltak, de a futball istene most valamiért úgy akarta, hogy Uruguay jusson tovább.
Dönthetett volna ellenkezőleg is, s akkor sem téved.
Biztos, hogy lesz még olyan páros mérkőzés a legjobb 8 közé jutásért, amelynek végén szíve szerint mindkét résztvevőt kiesőnek nyilvánítaná a nagyérdemű, míg ezen a meccsen szerintem szavazással Uruguay és Dél-Korea is továbbjutott.
Viszont csak Uruguay marad.
Most már nem mernék jósolni arra, hogy meddig…

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 7

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: Luis Suarez

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Chivito al pan (uruguayi szendvics)
(Marhasteak-et süssünk serpenyőbe, sózzuk és borsozzuk meg. Amikor félig átsült tegyünk rá sonkát, mozzarellát és süssük addig, amíg a sajt rá nem olvad. Tegyük bagettbe, vagy kenyérre, ezután következik rá a majonéz, a paradicsom, a saláta és a főtt tojás)

2010-07-03 08:47:24 Lakat T. Károly

Ha lettek volna a pályán királyok, erre aztán nyugodtan mondhatnánk: királydráma, 4 felvonásban!

Mert ez tényleg élet írta dráma volt, hiszen olyat talán még a shakespearei zsenialitás sem vitt volna papírra, ami ezen a meccsen történt.

A virtigli királydrámához tényleg csak a királyok hiányoztak, bár könnyen lehet, hogy néhányan azok közül, akik ezen a meccsen pályára léptek hamarosan átveszik a mostanság (futball) királyoknak tartott játékosok helyét, s (tetszik, nem tetszik) felülnek helyettük a trónra.

A két kicsi, a két „hogy kerülnek ezek ide?” válogatott fantasztikus meccset játszott. Miután nagyságrendnyi különbség nem mutatható ki semmilyen tekintetben közöttük, egyiküket sem nyomasztotta különösebben a másik nagysága.

„Ezeket akár meg is verhetjük…” alapon estek egymásnak, s a mérkőzés összképe, valamennyi drámai pillanata fényesen bizonyította: nem tévedtek.

Ghána éppen úgy legyőzhette volna Uruguayt, mint ahogy végül Uruguay legyőzte Ghánát, Asamoah Gyan éppen úgy mennybe mehetett volna, mint ment, Diego Forlan.

A futball hol szeszélyes, hol kiszámíthatatlan, hol bölcs, hol kegyetlen, hol hisztérikus Istene most úgy akarta, hogy Uruguay folytassa a játékot a világ négy legjobb csapata között.

Nem döntött rosszul, de igazán jól sem, hiszen ha fordítva dönt, akkor sem téved.

És a hatalmas, a hihetetlen, az azt hiszem tényleg csak egyszervolt esélyt meg is adta az afrikaiaknak.

Olyan ugyanis csak dél-albán képregényekben fordul elő, hogy egy csapat a hosszabbítás utolsó percében 11-eshez jusson,  ráadásul olyan 11-eshez, amelyet ha értékesít nincs tovább, vége, lefújták,Ghána történelmet ír, Accrában a szobrászok elkezdik színaranyba önteni Asamoah Gyan jobb és ballábát (hogy ki melyiket arra valószínűleg pályázatot írnak ki…) klubja a francia Rennes pedig elkezdhet gondolkozni azon :  a Milánnak, az Internek, a Barcelonának, a Reál Madridnak, a Manchester Unitednek, vagy a Chelseanek adja-e el  afrikai gyémántját.

Eladni persze szinte bizonyosan így is elfogja (egy ilyen képességű csatár egy ilyen világbajnokság után egyszerűen nem maradhat a Rennes-ben…), pedig a ghánai őserő élete legfontosabb pillanatában hibázott, kihagyta a történelmi 11-est, s így éppen a 11-esekre bízta válogatottjának további sorsát.

Mi más lenne ő, mint tipikus drámai hős, aki egyszerre, kéz a kézben hajolhat meg a publikum előtt a történés másik főszereplőjével, az uruguayi Suarezzel.

Már az külön írást érdemelne, hogy ez az izzig-vérig csatár, ez a minden porcikájában gólszerzésre termett srác, hogy a jó fenébe került utolsó emberként a gólvonalra, de historikus tény immár: ott volt és kapus módjára ütötte ki a gólba tartó labdát.Tipukus reflexmozdulat volt, amit a pánik verézelt,  hiszen ha valaki jó sokszor megnézi visszajátszásban a jelenetet,  láthatja: Suarez simán kifejelhette volna a labdát, no de ki tud igazán logikus lenni a 119. percben, amikor válogatottja végveszélyben van.

Suarez ugyanolyan drámai hős, mint Gyan, hiszen az utolsó emberként elkövetett kezezésért kiállítással bűnhődött, ám ha ezt nem teszi, akkor most nem ünnepli a világ Uruguayt a legjobb 4 között.

Asamoah Gyan mégis nagyobb hős nála, hiszen míg Suarez vb-4-et jelentő kezezésével kizárta magát a büntető rúgásokból, addig  Gyan elsőként (…) vállalta a lövést, s alig néhány perccel, centikkel elméretezett lövése után megmutatta a világnak : „Nehogy már azt gondoljátok, hogy nem tudok egy 11-est berúgni…”.

A sors rút igazságtalansága:  Suarez kezezése mégis sokkal jobban fizetett, mint A. G. Pótvizsgája a 11-es nevű tantárgyból.

Az, meg amit egy Abreu nevű uruguayi cserejátékos az utolsó 11-esnél flegmában bemutatott és meg mert csinálni, legyen az ő dolga, felelőssége és dicsősége is, persze, mert abba bele sem merek gondolni mi várt volna rá, ha panyenkázik, de… elhibázza.

Meghúzta, bejött, Uruguay a 4 között, Anglia, Franciaország, Olaszország és Brazília meg otthonról nézik a kicsik, akarom mondani most már a nagyok játékát.

Függöny.

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 8

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: Diego Forlan

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Antonin Panenka

2010-07-07 06:22:45 Lakat T. Károly

Fradi – Dorog 3-2…

Akik már akkoriban is jártak meccsre, azok pontosan tudják, miről beszélek: a leosztás tekintetében olyan volt ez, mint egy Fradi-Dorog a hatvanas években, a Népstadionban.

Minden előzmény, minden jel arra mutatott: az egyiknek egy másodpercnyi esélye sincs a másikkal szemben!

Sok ilyen meccs van, bár az kétségtelen, hogy a vb-döntőbejutásért azért ritkán…

Gondoltuk: áldhatja a sorsot Hollandia, hogy egy erősen megtépázott, ezer sebből vérző, sérülésektől és eltiltásoktól sújtott Uruguayt hozott eléje a jó sors ezen a mérkőzésen, hiszen sem Németország, sem Spanyolország a legrosszabb formájában sem tudott volna ellenük annyira esélytelen lenni, mint amennyire esélytelennek tűnt  Tabarez gárdája.

Uruguay sokszorosan túlteljesített, messze erején és valós tudásán felül produkált eddig, ők a négy közé kerülve már mindenképpen úgy utazhatnak haza, mintha megnyerték volna világbajnokságot. Hollandia számára keményebb volt a lecke, ők győzelmi kényszerben játszották végig a találkozót, hiszen nekik egy korábbi kiesést is sokkal inkább megbocsájtottak volna híveik, mint azt, hogy „egy Uruguayal” szemben ne jussanak vb-döntőbe…

A „Dorog” aztán elkezdett Fradiul viselkedni, igaz, ehhez kellett az is, hogy kapjon egy olyan gólt, amilyet bizonyos Karába János rúgott a Manchester Unitednak, de ezt a „Karábát” most Van Bronckhorstnak hívták!

De volt ám „egy Karábája” Uruguaynak is (igaz, ő közel sem egy álomgólos csatár) - Diego Forlan.

Az Atletico Madrid sztárja, aki ezen a vb-n lépett a világ-klasszisok sorába most is egy „szitálós” gólt rúgott (talán ő az egyetlen csatár a vb-n, aki mintha tudatosan használná ki ennek a lehetetlen labdának a specialitásait…) s ezzel oly mértékben állította talpra csapatát, hogy attól kezdve jószerivel csak az égszín kékek voltak a pályán.

A mérkőzésnek volt egy olyan, nem is rövid szakasza, amikor a „Dorog” sokkal közelebb állt a világbajnoki döntőhöz, mint a „Fradi”, ám a „Fradi” talán éppen attól „Fradi”, hogy a végén így vagy úgy, de legyűrje a kicsit, s akár négy-öt perc leforgása alatt helyreállítsa a világ rendjét.

A hollandok akkor verték meg Uruguayt és akkor juttatták magukat a döntőbe, amikor talán a legkevesebbet mutatták a mérkőzés során.

No, kérem tisztelettel: ilyenkor van szüksége egy válogatottnak a kivételes klasszisokra.

Akiknek ugyan lehetnek gyenge meccseik; akik néha idegesítően indolensek, nagyképűek, és hányavetiek tudnak lenni; akik még akár egy ilyen fontos meccsen is képesek arra, hogy hosszú perceken át úgy ellegyenek valahogy a pályán, de aztán eljön az ö pillanatuk, s ha eljön, akkor döntenek.

Sneijder és Robben három perc leforgása alatt kivégezte Uruguayt, s ha a porcelán-lábű Bayern sztár nem mulatja el a meccs talán legnagyobb helyzetét, akkor már 4-1 lett volna az állás.

Helyette lett 3-2, mert a „Dorog” még egyszer feltámadt, újra megmutatta a világnak, hogy azért nem teljesen véletlenül jutott el idáig, mi több, ha egy kis szerencséjük van még a hosszabbítást is kiharcolhatták volna.

Igaz, ekkor már az alapász Forlan nem volt a pályán.

Őt az uruguayi szövetségi kapitány 3-1-nél (talán sérülés miatt, talán azért, mert a bronz meccsre pihentette…) lecserélte.

Bele sem merek gondolni, mi lett volna Tabarez sorsa akkor, ha a csapata kiegyenlít, ő meg Forlannal a kispadon nézi végig a hosszabbítást…

Lehet, hogy szerencséje volt, azért mert a végén kikaptak?

A lényeg: a „Dorog” még akár harmadik is lehet a világbajnokságon!

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 7

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: Diego Forlan

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye

2010-07-11 10:18:06 Lakat T. Károly

Bronzszobrot Khedirának!

Lelki béklyóiktól szabadult csapatok játszottak egy remek meccset a bronzért;  azért a bronzért, amelyet egy héttel ezelőtt még mindkét oldalon a kudarc érdemrendjének tartottak volna.

Ha a futball egy komolytalan játék lenne (mint ahogy szerencsére nem az…) akkor ez volt az a meccs, amelynek végén, ha a FIFA egy hirtelen döntés alapján mindkét válogatottat harmadiknak nyilvánítja, akkor azzal talán még Németországban is egyet értettek volna az emberek.

Balszerencsések voltak amúgy a németek!

Ezen a tornán a világ (teszem gyorsan hozzá teljes joggal) beleszeretett Uruguayba, így aztán egy olyan válogatottal szemben kellett nyerniük, amelyet mindenki sajnált volna - ha veszít…

Igen ám, csakhogy ezen a világbajnokságon a németek is jócskán bespájzoltak plusz-drukkerekből, hiszen most még azok is német szurkolók lettek a torna végére, akik ennek a hónapnak úgy futottak neki, hogy ki nem állhatják a germánok futballját.

Ennek megfelelően aztán amolyan emocionális háborút (is) vívott egymással a két csapat, felvonultatva mindent, ami a futballban izgalmas, érdekes, fordulatos, változatos vagy divatos, ám lassan teljesen lejáratott szóval élve: szerethető.

Ahhoz képest, hogy németeknél a legkülönbözőbb okokból voltaképpen egy erős B-csapat lépett pályára viszonylag simán és könnyedén szerzett vezetés a Nationalelf (kéretik többször megnézni a visszajátszást,s csak azt követően ítélkezni kapushiba kontra Jabulani ügyben; nekem meggyőződésem, hogy nem az uruguayi kapus volt a hibás…), Uruguay azonban nemhogy egyenlíteni,hanem egyenesen fordítani tudott , hogy aztán Schweinsteigerék, amikor már mindenki azt gondolta, hogy innen már ők sem tudnak felállni, visszafordítsák az egészet a maguk javára.

Mindenki örült, hogy a németek végül megszerezték (legalább…) a bronzérmet; mindenki sajnálta Uruguayt, mert nem szerzett (legalább…) egy bronzot, s ez volt az a kivételes eset, amikor mindenkinek igaza volt!

Jó volt nézni ezt a meccset, mert egy világ előtt bizonyosodott be, hogy ez a Schweinsteiger is csak egy ember,  s nem  betáplált  futballrobot, komolyan mondom, szinte örültem, amikor eladott egy labdát (végre hibázott!...), ráadásul abból még gól is lett;  mert a vége felé beállt egy Kiessling nevű, s most ugyan szinte csak hibázott, de aki csak egy kicsit is ért a futballhoz az látta rajta: nagyon sok gólt lő ő még a németeknek; mert a végén az a Khedira hozta a bronzot, aki már nagyon megérdemelte a gólt, hiszen eddig csak mesterszinten szolgálta a többieket.

Öröm volt nézni Forlán elképesztően alázatos futballját, ahogy szupersztár létére minden mozdulatát a csapat és annak eredményessége szolgálatába állítja (hollywoodi pillanat lett volna, ha az utolsó századmásodpercben a szabadrúgásból betalál és következik a hosszabbítás…); ahogy Suarez képes hatalmas helyzetből a stadionból is kirúgni a labdát; ahogy a harmadik uruguayi csatár, az eddig nem igazán sztárolt Cavani fényesen bizonyítja: tudása alapján bőven ott a helye Forlán és Suarez mellett.

A meccs okán mostanság divat az „uruk” kapusát Muslerát szidni. Az első „szitálós” gólról fentebb már volt szó, a második vitathatatlanul az övé (ha kiindult a kapujából, akkor ott már csak az övé lehet a labdát…) a harmadikért (Khedira zseniálisan a bal felsőbe ívelt közeli fejeséért…) viszont csak azok hibáztatják, akiket már a IV.A- IV. C osztálymeccsen is legfeljebb labdaszedőként tűrtek meg maguk között a többiek!

Soha nem derül most már ki, hogy mennyivel lett volna ugyanez a mérkőzés egészen más, ha a németeknél játszik Neuer (bár nem látom be, hogy Butt miért lenne annyival gyengébb kapus nála, mint amennyivel kevesebb lehetőséget kapott…) Lahm, Klose és Podolski, azaz négy olyan futballista, akik vitathatatlanul alapemberei Joachim Löw csapatának.

Erős a gyanúm, hogy akkor a németek simábban nyernek, ebben az esetben viszont a világ, ha lehet még jobban sajnálta volna az uruguayiakat.

Azt hiszem jó volt ez így, ahogy történt.

Németország bronzérmes, Uruguay meg negyedikként is úgy térhet haza, mintha megnyerte volna világbajnokságot!

A MÉRKŐZÉS OSZTÁLYZATA: 7

A MÉRKŐZÉS LEGJOBBJA: Diego Forlán

SZEMÉLYES KEDVENCEM: Marlene Dietrich, A kék angyal főszerepében (1930)