| Főoldal 2012.05.19 - Ivó és Milán napja van |
|
| 2010-07-27 09:00:00 bert Nem volt egyszerű a dolog, mert pénz nélkül a legjobb üzlet is csak álom. Szóval szerezzük pénzt!Kinéztünk egy szakadt Ladát, amit meg akartunk venni,de az 50eft-os vételárhoz kb 40eFt hiányzott, ami a 90-es éves elején még nem is volt olyan kevés. Szóval elvállaltunk minden melót, amit tudtunk. Autót fényeztünk 10EFt-ért, ami nem is sikerült olyan rosszul.Igaz mi csak előkészítettük a kocsit, de tényleg jól sikerült. Volt egy Wartburg felújításunk is, komplikáltabb volt, főleg, mikor az egyik próbakör alkalmával a motor, úgy elkezdett pörögni, hogy már azt gondoltuk felrobban. Le sem tudtuk állítani, csak úgy, hogy a gyertyapipákat lehúzgáltuk. De a legvégén ez a baj is megoldódott! A pénzünk még így is nagyon kevés volt.Ekkor jött a nagy ötlet. Nagymamám, aki Kalocsa mellett lakott abban az időben tehetősnek számított, mert paprikával üzletelt, ami jó tevékenység volt akkor. Elhatároztuk, hogy elmegyünk hozzá, és kölcsönkérünk tőle pénzt a bulihoz. Emlékszem tél volt, hó és hideg. Nem tudtuk mivel is kellene megtenni azt a 100 km-es utat. Már nem tudom kinek jutott az eszébe, de azt találtuk ki,hogy elkérjük a Ladát, és azzal megyünk a mamához. Csodák csodájára szó nélkül megkaptuk az autót, ami nagy szó, mert olyan 16 évesek lehettünk. Jogsink sem volt, amit persze nem kötöttünk az illető orrára. Volt kb 700 Ft a zsebünkbe, amivel majdnem félig lehetett tankolni a kocsit! Minden ideálisnak tűnt a úthoz! De persze nem volt az.... Hozzászólások száma: (1) |
| 2010-08-14 21:53:00 kisgonosz Hazafelé a vonaton meg kellett állapítanom még mindig van mit bepótolni egyeseknek, kulturált utazásból. Cimkék: Lucky meleg Balaton nyaralás meleg nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás Drakula elme-rengéseim... meleg Lucky víz kalauz szemét utazás csöves Lucky vonat Hozzászólások száma: (0) |
| 2010-08-23 14:00:00 bert A lényeg, hogy eltelt valahogy az az egy év! Volt sok rossz, és persze azért jó élményem is!Leszerelés után, megint szembekerültem a nagy kérdéssel, nevezetesen, hogy mihez is kezdjek magammal!Eszembe jutott a krupiés dolog, amit egyszer már elkezdtem! Utána is néztem, hogy mik a lehetőségek, és szerencsémre, épp akkor kezdődött egy tanfolyam! Be is iratkoztam, majd bele vetettem magam a kaszinó rejtelmeibe! Az első vizsgát sikeresen teljesítettem, ami után Budapesten a Hilton kaszinójában folytatódott a képzésünk. Nagyon jó kis társaság jött össze, ami a diákokat illeti, de ez már az oktatói oldalon már nem volt elmondható! Különböző mondvacsinált indokokkal, több embert is kiraktak a csoportból! Nem tetszett az a módszer ahogyan az illetékesek kezelték a problémákat!A lényeg, hogy hirtelen felindulásból, én is kiléptem a csoportból! Az okításon ismertem meg egy srácot, aki először nagyon szimpatikus volt, és mivel ő is kilépett, együtt próbáltunk találni valami célt az életben!Nem is kellett sokáig várni a nagy ötletre, mivel mint kiderült, több alkalommal járt már Izraelben melózni,ahol persze minden szép és jó volt az elmondása alapján!Nem volt szükség győzködnie, hogy vágjak bele életem addigi legnagyobb kalandjába, rögtön haraptam a dologra!Itt utalnék vissza az első írásomra, ahol már nagyon kis koromba megmutatkozott az utazási kényszer nálam!Szegény szüleim, és főleg anyukám lett rosszul, mikor Pestről hazatérve azzal fogadtam, hogy én megtaláltam a tuti megoldást a jövőmre vonatkozóan! Mikor az első sokk után magához tért, megkérdezte, hogy ugyan mikor gondoltam meglépni ezt a komoly dolgot!Azt feleltem!Jövő héten indulok! Hozzászólások száma: (0) |
| 2010-08-26 13:00:00 bert Valahogy november végén indulhattunk el a nagy utazásra! Emlékszem nagyon izgatott voltam indulás előtt. Összepakoltam minden lényeges dolgot,amit fontosnak tartottam! Azt gondoltam, hogy egy igen hosszú, és izgalmas kalandban lesz részem hamarosan! Ami az izgalmat illeti, azt maximálisan el is értem vele, sőt!Annyit még tudni kell az útról, hogy abban az időben még nem volt divat Amerikába, vagy Angliába menni melózni. Minden olyan ember, aki külföldön akart szerencsét próbálni, leginkább Izraelt választotta!Arról nem is beszélve, aki a törvény elől menekült külföldre, mert elég sok ilyen emberrel is sikerült találkoznom!Aki rászánta magát az utazásra általában két mód, és irány között választhatott a kijutással kapcsolatosan. Az egyik, felülni a repülőre, és egyszerűen eljutni a célig, vagy felülni egy buszra, ami elvisz Görögország legdélebbi csücskéig, és ott hajóra szállva néhány nap alatt eljutni az ígéret földjére!Na én nem voltam nagyon elengedve anyagilag, ha jól emlékszem kb 80eFt lett beváltva dollárba, amivel nekiindultam az egész kalandnak! az persze nem is volt olyan kevés a 90-es évek közepén, de mint kiderült, egy ekkora kalandhoz nem igazán elég!A lényeg, hogy anyám aggódó tekintetétől kísérve felszálltunk a vonatra, amivel eljutottunk Budapestre, ahonnan a buszunk indult Isztambulba!Hogy Isztambul nem Görögországban van?Teljesen igaz, ugyanis amiről szegény szüleimnek fogalmuk sem volt az az, hogy drága barátom jóvoltából, aki már több soron megjárta ezt a hosszú utat, és már nagyon unta, új irányt nézett ki a kalandunkhoz!Nekem igazából mindegy volt, mert számomra minden irány új volt, és a költségek is elvileg nem lettek volna magasabbak!De az élet nem így akarta.... Hozzászólások száma: (0) |
| 2010-09-02 14:00:00 bert Mikor már azt hittem semmi rossz nem jöhet,...Az furcsa volt, hogy a tulaj a földszintről indulva nem az emelet felé vette az irányt, hanem lefelé az alaksorba. Egy szűk folyosóra értünk,ahol hűtőládák mellett elhaladva, egy ajtóhoz értünk, ami mint kiderült a szobánk volt. Benyitottunk,és azonnal elszörnyedtem, ablak nem is igazán volt, csak valami vékony szellőző, a szobában két emeletes ágy volt, egy kétajtós szekrény, aminek le volt szakadva az egyik szárnya, és tele volt tömve bálás ruhákkal. Nem hittem a szememnek, mikor kiderült, hogy egy iráni lakótársunk is van, aki a szobánkban lakik. Nem volt túl bizalomgerjesztő alak. Sötét szúrós tekintet, és a viseltes, zakó amiben volt nem sok jóval kecsegtetett.Túl késő volt, hogy tovább álljunk, úgy voltunk vele, hogy itt biztonságosabb, mint kint!Gyorsan nyugovóra is tértünk, persze gondosan az értékeinket magunknál tartva, jól bebugyolálva a saját hálózsákunkba, mert olyan gusztustalan és büdös ágyneműt kaptunk,amihez nem is mertünk hozzányúlni!Szóval lefeküdtünk mindketten a felső szintet használva, alattam az anyagyilkossal!Egyszer arra ébredek, hogy valami matatás van. Először nem láttam semmit,de amint felemeltem a fejem, egy nővel néztem farkasszemet, aki éppen a fejem mellé fellógatott kabátomban matatott!Egyből magamhoz tértem és elkezdtem hangosan üvöltözni!A nő megijedt, és kirohant a szobából, a ricsajra felébredt a barátom,aki először nem értette mi a baj!Most mit csináljunk tettük fel a kérdést,de még túl korán volt az induláshoz! Szóval nem mozdultunk,csak éberen figyeltünk. Egyszer látom, hogy nyílik az ajtó,de nem láttam senkit, de ahogy felültem megpillantottam egy másik nőt,aki a padlón kúszott befelé. Ahogy észrevette, hogy megláttam felpattant, és befeküdt az alattam tanyázó iránihoz! Teljesen összezavarodtam, nem tudtam végkép mi legyen! Egyre idegesebben figyeltem a körülöttünk zajló eseményeket!Mikor eltelt egy kis idő és azt hitték esetleg, hogy újra elaludtunk, ismét lassan nyílt az ajtó, és megpillantottam egy másik nőt is! Ez már túl sokk volt, felugrottam, és üvöltözni kezdtem az akkor még gyenge angolommal!Mikor látták, hogy nem sokat tudnak velünk kezdeni,az alattam fekvő nő is felpattant az ágyból, majd mind a két betolakodó kiment a szobából! Ekkor már hajnalodott, és úgy döntöttünk nem maradunk egy percig sem, mert nem tudtuk mi jöhet még ezután!Felkaptuk a cuccunkat, és távoztunk! Persze, mikor mentünk volna ki a \\\"szállodából\\\", a tulaj nyájasan próbált volna még minket marasztalni,de mi inkább kocogósra vettük a dolgot!A zaklatott éjszaka után, egy egész kellemes napot töltöttünk el Isztambulban,ahol szinte minden látványosságot megnéztünk, amit lehet.Fantasztikus volt azt leszámítva, hogy nagyon mocskosak az utcák, tele van szeméttel minden.Késő délután úgy döntöttünk, hogy ideje indulni,mert még hosszú út vár ránk Ankaráig!Taxiba ültünk,mert elég olcsó volt, és indultunk a buszállomás felé!Közben jól elbeszélgettünk a sofőrünkkel,mert kiderült, hogy ő is járt már többször Magyarországon!Felajánlotta a segítségét, ugyanis mint megtudtuk Törökországban nincs állami közúti fuvarozás, hanem komoly verseny van egy csomó busztársaság között. Az állomásokon mindegyiknek van egy 10négyzerméteres irodája. Szépen sorakoznak egymás mellett, és természetesen mindenkinek van az összes létező irányba járata.A lényeg, hogy a taxis azt mondta, hogy ha olcson akarunk utazni nem az állomáson kell jegyet venni, és felszálni,hanem a már elindult buszt, csak egyszerűen le kell inteni, és feketén elvisznek olcsóbban!Így is tettünk!Sikeresen felszálltunk egy Ankarába tartó járatra! Hozzászólások száma: (0) |
| 2010-09-19 07:00:00 karesz57 Ha egy kicsit késve ,de búcsuzom Kállai Ferenctől ,az egyik kedvenc szinészemtől.Nagy egyénisége volt a szinész társadalomnak.Mindent eltudott játszani.Közkedvelt személyiség volt. Nem hiába volt a Nemzet Szinésze.De sajnos csal volt.Már nincs köztünk.De a filmei és rádiós felvételei itt maradtak. Ki volt ő ?Kállai Ferenc (eredetileg Krampner Ferenc; Gyoma, 1925. október 4. – Budapest, 2010. július 11.) Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, főiskolai és egyetemi tanár, egy időben országgyűlési képviselő. 2000-től a Nemzet Színésze.Sokat foglalkoztatott művésze volt a Magyar Rádiónak is. A rádiójátékok mellett a kabaréban is vállalt szerepet. Emlékezetes párost alakítottak Tábori Nórával a Géza és Gizus jelenetekben. Mi a humor? című Agárdi Gáborral előadott viccmagyarázó jelenetük, a kabaré kívánságműsorok népszerű darabja volt.Statisztikai feldolgozások szerint Kállai Ferenc félévszázados pályafutása alatt 173 színházi premieren lépett színpadra. Mozifilmjeinek száma 96. Hasonlóan magas tévészerepléseinek száma is. Rádiófelvételei szinte leltározhatatlanok. Volt olyan év, amikor minden hétre jutott egy-egy rádióbemutatója.1977 és 1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanára.2000-ben elsők között kapta meg a Nemzet Színésze elismerést, nyolcadikként távozott az égi társulatba.Feleségével, (Zúz)Marával a háború alatt egy légópincében ismerkedett meg. 1951-ben kötöttek házasságot, és néhány – a művész által nyíltan vállalt – konfliktus ellenére is kitartottak egymás mellett.A hatvanas évektől lakott a Gugger-hegyen, a kilátóhoz közel, Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre szomszédságában.Évtizedekig törzsvendége volt a Lukács Uszodának, közvetlenségével nemcsak a személyzetet, hanem a látogatókat is elbűvölte.2010 tavaszán elkészült Sághy Gyula Kállai Ferencről szóló dokumentumfilmje.2010-es halálát megelőzően először 2005-ben került vérnyomásproblémákkal kórházba. Állapota cukorbetegsége miatt tovább romlott, és a hatástalan kórházi kezelések után 2009-től otthoni ápolásra szorult.A nagybeteg művész egyik utolsó nyilatkozatának záró mondata:„ Uram, nézz végig rajtam, Uram, láss meg te is engemet. Mindennek vége. Vége. ”Forrás :http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llai_FerencÉn búcsuzom a feltámadás reménységével. Mindenkinek ajálható az egyik legjobb filmje :A tanú.Mindenkivel elhitette ,hogy ő a Pálinkás elvtárs. http://thor.hu/?onlinetv_552_A_tanu_szines_magyar_filmszatira_ Cimkék: Szalai_Annamária meleg magyar Kállai_Ferencz volt? Lucky meleg Jézus Balaton nyaralás nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás elme-rengéseim... Drakula Lucky meleg víz utazás csöves vonat kalauz szemét Mónika_Show Lucky Hozzászólások száma: (1) |
| 2010-09-20 09:00:00 karesz57 Az alábbi hirt olvastam:Hogy férjhez ment-e, vagy megnősült, nehéz megmondani a német külügyminiszter esetében. Egy biztos: megházasodott a homoszexuális politikus.Guido Westerwelle német külügyminiszter és a jobboldali liberális FDP elnöke csak igen későn vállalta fel másságát a közvélemény előtt: néhány évvel ezelőtt egy férfi társaságában jelent meg Angela Merkel születésnapi partyján - és ez felért egy coming out-tal. Míg a baloldali homoszexuális politikusok elég nyíltan állnak ki nemi identitásuk mellett, a jobboldalon még mindig nehézkesebb melegnek lenni.Berlin főpolgármestere, a szociáldemokrata Klaus Wowereit saját maga jelentette be még megválasztása előtt - az azóta szállóigévé és a homoszexuális közösségekben amolyan mottóvá lett szöveget -, hogy „meleg vagyok, és ez így jó\\\\\\\\\\\\\\\". „Es is\\\\\\\\\\\\\\\' jut so\\\\\\\\\\\\\\\", hirdetik azóta is berliniesen a meleg fesztiválokon.Megnősült vagy férjhez ment ? Ez foglalkoztat. Már megkell szokni ezeket a hireket.Nemrég azt olvashatuk,hogy egy férfi szült.Nagyon megváltozott a helyhet. De a fent emlitett hir olvasása után feltevődött egy kérdés:Ki fog szülni?Ki lesz az apa vagy az anya ?Nem tudom a választ. Egyesek szerint már hasonlit a világunk au ókori Szodomára és Gomorára. Ők büntetésbe részesültek.Ha valaki tudja a választ ,mondja meg \\\\\\\\\\\\\\\' Cimkék: Lucky Szalai_Annamária Mónika_Show csöves vonat utazás víz meleg Lucky Drakula Mátyás elme-rengéseim... víz elme-rengéseim... Balaton Balaton nyaralás nyaralás Jézus meleg volt? Lucky magyar megnősült?_férjhez_ment? szemét kalauz meleg Hozzászólások száma: (1) |
| 2010-09-20 22:00:00 karesz57 Egy aggasztó hirt olvastam. Az eredménye :Jól lesz vigyázni \\\\\\\' Havas blod mikor kerül sorra ? Már egyszer elvolt hallgatattva \\\\\\\' Ime :Azonnali hatállyal törölte Belénessy Csaba, az MTI stratégiai alelnöke az egyik szlovákiai magyar lapot, a parameter.sk-t a támogatottak köréből. A honlap eddig ingyen juthatott hozzá az MTI híreihez, de mivel az alelnök úgy véli, \\\\\\\"szélsőséges\\\\\\\" hangnemben írnak az oldalon, megvonta a támogatást. A lapot kiadó cég vezetője, Barak László viszont politikai szálat sejt a háttérben, tudniillik az oldalon rendszeresen kritizálják a második Orbán-kormány munkáját.Vagy én tévedek,de lehet hogy lesz még párja.Orbánt csak módjával lehet birálni.Legyenek óvatosak \\\\\\\' Mint a régi szép időkben. Cimkék: Mónika_Show Szalai_Annamária meleg kalauz szemét vasököl volt? magyar Lucky meleg Jézus Balaton nyaralás nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás elme-rengéseim... Drakula meleg Lucky víz utazás vonat csöves Lucky Hozzászólások száma: (2) |
| 2010-09-21 07:00:00 karesz57 Már megint olvastam egy érdekes cikket.Megdöbbentett,de elfogadtam csak nehezen tudom megérteni.Tanárból tanárnő lesz hamarosan.Ez a helyzet nem midennapi \\\\\\\\\\\\\\\'A tanár aki eddig tanár volt ,az majd tanárnő lesz. De nem tréfa az egész,mert megfog valósulni.Részlet a cikkből :58 évesen egy ausztriai technikum tanára úgy döntött: férfiből nővé operáltatja magát. Három gyereke, felesége van. A család belenyugodott, az iskolaigazgató a vállát vonogatja. Augusztus végén aztán robbant a bomba: Waltert ezután Andreának hívják, és pályafutását tanárnőként folytatja. De mi az oka ? Logikusnak hangzik a válasz,de ha tömegesen teszik meg ezt a lépést .milyen jogi következménye lesz?Tovább :Ez egyébként Andreának is határozott célja, bizonnyal saját sorsából kiindulva, hiszen ő a fiús nevelés ellenére mindig inkább lánynak érezte magát. Bentlakásos katolikus iskolában nőtt fel, ahol titokban női ruhát és ékszert viselt. Elektrotechnikusnak tanult, fiatalon nősült, és feleségével közösen informatikai céget alapított – mellette tanít évek óta informatikát a bécsi technikumban. Három gyermeke közben felnőtt, 24, 26 és 31 évesek. Mindvégig kettős életet élt, most végre az igazit választja. A szükséges műtéteket még nem hajtották rajta végre.Lehet,hogy Nyugaton ez nem egy nagy probléma ,de nálunk igen. Nem szoktuk meg az ilyen és hasonló helyzeteket.Két anyuka egyszerre ,ez egy kicsit sok.De mi lesz az apával? Nem lesz\\\\\\\\\\\\\\\'tolerancia ide,tolerancia oda ,ez nem egyszerű helyzet.vagy már medint én tévedek ? Cimkék: Lucky Szalai_Annamária Mónika_Show csöves vonat utazás víz meleg Lucky Drakula Mátyás elme-rengéseim... víz elme-rengéseim... Balaton Balaton nyaralás nyaralás Jézus meleg volt? Lucky magyar Tanárból_tanárnő? szemét kalauz meleg Hozzászólások száma: (2) |
| 2010-09-27 17:00:00 karesz57 Végre egy nagyon jó törvény \\\'Otthon is főzhetünk pálinkát .Ez egy nagyon jó törvény,mert a magyar ember hires arról.hogy akármi történik ,bánatában vagy örömében,ISZIK.Általában nem vizet,hanem pálinkát,bort,sört és még amely jön sorba.Bizonyosan sok magyar embernek fog örömet okozni ez a törvény,mert a mai naptól otthol főzhet pálinkát 50 literig.Hurrá \\\'\\\'\\\' Az új kormány ezzel a törvénnyel nagy sikert arat a választásokon. Gondoljunk bele,hogy kiváló minőségi pálinkát főzhet mindenki csak 50 literig ADÓMENTESEN \\\'Nem kell többé titokban főzni \\\'De vigyázzanak,mert ha már 51 litert főznek ,az már veszélyes.De kifogja ellenőrizni ,hogy mennyit főztem a saját lakásomba ? Ez aggaszt engem egy kicsit.De félre mindennel,vegyünk pálinkafőzőt és gyorsan főzzük ki a szilvát és a többi gyümölcsöt.Megjegyzem,hogy soknak nem elég az 50 liter,azok most mit tegyenek ? De vigyázzanak arra is,hogy nem adhatják el a kereskedelembe.Elvégre van sok pálinkának nevezett pálinkához alig hasonló PÁLINKA. Azt is el kell adni .Ugye ? Többet nem irok,mert úgy gondolhatják,hogy nagy pálinka ivó vagyok. Elismerem és beismerem azt a tényt,hogy némelykor mértékkel iszok pálinkát. Nekem elég az 50 liter egy évre. De még egy jó kivánság mindenkinek:PÁLINKÁS JÓ NAPOT KIVÁNOK \\\' Cimkék: volt? meleg Jézus Balaton nyaralás nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás elme-rengéseim... Drakula meleg Lucky víz utazás vonat csöves szemét kalauz meleg Szalai_Annamária fék 50liter_pálinka Lucky magyar simon&simon&Simony Mónika_Show Lucky Hozzászólások száma: (1) |
| 2010-09-28 04:00:00 kritikus Nem akarom visszasirni a multat,de van néhány magán véleményem.Igen volt egy Kelet- Európa,ha tetszett ,ha nem itt kellett élnünk.De ha nem tetszett ,akkor kivándoroltál vagy kiszöktél.Ha maradtál,akkor vagy hallgattál vagy ha beszéltél ,akkor elvittek .De lehet,hogy hazajöttél és megint elvittek.De voltak akiket soha nem láttak élve. Igen de volt munkád és lakásod,családod,barátod.Még külföldre is kimentél,ha engedtek.Volt egy biztonsági érzésed\\\'De most mi van ?Milyen helyzetben van egy átlagos ember?De kit érdekel ?Majd most jobb lesz mondják sokan. Én megérem ? De félre a negativ gondolatokkal \\\' De felteszem azt a kérdést,hogy : Mi lett Kelet-Európával ? Az egész változás több mint húsz évvel ezelőtt azt eredményezte,hogy a termelő Kelet-Európa fogyasztói Kelet-Európa lett. Egyszerűen fogalmazva : mident tönkre tettek,aminek volt értéke.Hogyan ? Azt láthatuk \\\' De a szomorú az egészben,az hogy az átlag Kelet-Európai lakos helyzete nem javult sokat.Mindegyik országban többé vagy kevésbbé tönkre lett téve a gazdaság ,az ipar ,mezőgazdaság ,stb. A nemzeti vagyon eltünt.Vagyis az eredmény : Kelet-Európa nem konkurencia.Talán ha magukhoz térnek és tesznek valamit,talán lesz eredmény.De mi fogysztói tásadalom lettünk \\\'De kik vitték végbe,ezt nem mondom el,mert ugyis tudják,hogy kik voltak. Igen volt valamikor egy gazdaságilag erős Kelet-Európa \\\' Csak volt ..,mikor lesz ismét ? Cimkék: volt? meleg Jézus Balaton nyaralás nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás elme-rengéseim... Drakula meleg Lucky víz utazás vonat csöves szemét kalauz meleg Szalai_Annamária fék Lucky magyar simon&simon&Simony Mónika_Show Lucky Hozzászólások száma: (2) |
| 2010-11-08 14:00:00 karesz57 Nagyon meggondolkoztatott Havas úr nyilatkozata a Napi Ász-ba. Ez nem vicc,hogy Havas Henrik öngyilkos akart lenni \\\'Ime az idézet :\\\"Jim Morrison sírjánál is voltam, de nagyon zavart, hogy ott mindig van rendőr. Sokan lettek öngyilkosok a sírnál, és amikor elővettem a pengét, úgy nézett rám a közeg, hogy azonnal el is tettem. Azért vettem elő, mert azt gondoltam, menő lenne, ha ott vágnám fel az ereimet. Ez persze lehet, hogy sznobéria volt. Már itthon megvettem a pengét azzal a céllal, hogy a sírnál állva erős felindulásból kárt teszek magamban, de a rendőr nem hagyta\\\" - idézi a Tanár úr döbbenetes nyilatkozatát a Napi Ász. A kérdés az,hogy csak viccelődött vagy az igazat mondta Havas úr ?Volt olyan ismerősöm,aki legalább tizszer úgy próbálkozott az öngyilkossággal,hogy meglegyen mentve.Meghalt,de nem volt öngyilkos.Egyszerűen egy csont miatt megfuladt \\\'De mi van akkor,ha Havas úr az igazat mondta \\\'Rossz rá gondolni \\\' Cimkék: nyaralás Balaton elme-rengéseim... víz Mátyás Drakula elme-rengéseim... meleg Lucky víz utazás vonat kalauz szemét csöves meleg Szalai_Annamária Havas_öngyilkos? fék eeim... simon&simon&Simony Mónika_Show Lucky nyaralás Balaton Jézus meleg volt? Lucky magyar Hozzászólások száma: (1) |
| 2011-08-17 13:17:37 Hozzászólások száma: (4) |
| 2011-08-19 10:00:00 Hozzászólások száma: (10) |
Argentína ATV Audi autó Árpa Attila árvíz öngyilkosság újságíró Balaton börtön betegség boncmester Budapest bulvár csöves Daróczi Dávid Drakula EFOTT elme-rengéseim... fék Felsőzsolca fesztivál Fidesz foci fogadás gondolatok gyerek Gyurcsány Ferenc halál Havas Havas Henrik házörző Hollandia Horváth Csaba interjú Jan Slota Jézus Jobbik kalauz kérdés könyv kettős állampolgárság kormány kutya Lakat T. Károly Lakat T.Károly Lázár János lucky magyar Magyar Nemzet Magyarország Mátyás média Mónika_Show meleg MSZP Németország Népszabadság nyaralás Orbán Viktor párkapcsolat polgármester politika Rogán Antal Sólyom László Schmitt Pál simon&simon&Simony Spanyolország sport Stohl András Szalai_Annamária Szanyi Tibor szemét szerelem szerencsejáték szlovák Szlovák Nemzeti Párt Torgyán József tragédia Tv2 unoka Uruguay utazás Vágó István választás választások víz VB volt? vonat
Kattintson ide az összes cimke megtekintéséhez!
| Ön szerint valóban Csányi Sándor a leghitelesebb magyar üzletember? | |
| 2 db hozzászólás |
| Ön szerint, mivel kezdje Tarlós István a főpolgármesteri teendőit? | |
| 2 db hozzászólás |
| Árvíz, viharok, iszapömlés...mi jöhet még? | |
| 3 db hozzászólás |
| Ön szerint Tarlós verhetetlen? | |
| 5 db hozzászólás |
| Mit gondol a forint mélyrepüléséről a svájci frankkal szemben? | |
| 18 db hozzászólás |
| Önnek mi a véleménye az utóbbi időben történt családi tragédiákról? | |
| 10 db hozzászólás |
